Konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom


Konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 907483509
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 19,94

MAGYARÁZAT:Konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom

Most olvastam el Babits könyvét. A hatása alatt vagyok. Nem mint művész, nem mint mesterember. Még csak nem is mint publicista, ujságíró, vagy efféle. Látomásom van egy látomásról, ami megrendített és felkavart, talán azért, mert sok van benne, ami tulajdon látomásommal rokon. Személyes ügyemnek tartom. Nem is írni: beszélni szeretnék róla, kapásból; mint a szónok, aki szükségét érzi, hogy felugorjon az «előtteszóló» által elhagyott emelvényre, még nem is tudja, van-e mondanivalója, de folytatnia kell, szólnia kell, mert rettenetes volna a csönd ilyen kiáltás után. Egy nagy kiáltás Babits könyve, négyszáz oldalon ugyanaz, ami két oldalon «Fortissimo» című verse volt, mikor a világháború örvényének mélypontján, s az emberi szenvedés jeges csúcsain elsikoltotta. Ne értsenek félre. Ebben a könyvben nincsen semmi «költői» a szó formai értelmében. Ami benne a költő-Babitsból és a művész-Babitsból kiütközik, néhány találó és szabatos hasonlat, semmi több. Egyébként hideg és nyugodt, mint egy bírói tárgyalás. Vagyis az, aminek lennie kell, mihelyt kiderül, hogy miről van szó - a bűnügy, amit tárgyalnak benne a maga példátlan méreteiben, nem is tűrne másféle hangot.

Csak a kontár «költői», mikor prózát ír - a valódi költő jól tudja, hogy prózát írni egyértelmű a nagy elhatározással: kilépni gyöngyházkagylónkból, a külső forgatagba, résztvenni a tengerfenék nyüzsgő élet-halálharcában. Aki prózát ír, a valóság világába lépett, ahol csak cselekvést ismerünk - a próza nagy műfajaiban közös sorsot él regény és értekezés, bírói vallatás és vádlotti vallomás, egyéni életprogramm és politikai kiáltvány. Babits prózát ír, mert nagyon jól tudja, mit akar. A «Fortissimo» költőjének látomása volt és Babits, a prózaíró most megírta ezt a látomást. Értsük meg: magát a látomást, aminek hatása alatt a költemény szaggatott, révült jajkiáltásai kitörtek belőle annakidején, mikor először döbbentette meg. Képzeljék el, mintha János apostol, a «Jelenések» költője, a mi korunkban élne, s körülnézvén a világban, látná a látomásainál szörnyűbb valóságot - mit tehetne mást, minthogy elmondaná végre, prózában s az értelem és belátás dialektikájával, mi volt az a valóság, aminek felismerése és felgondolása eszelős rémképeit szavakbaidézte? Európa elvész. A nemzeti és egyéni és állami magántulajdonok védelmének kétségbeesetten túlzott ösztöne és aggodalma a védekező berendezéseket úgy túlméretezte, hogy az egész energiaösszhang felborult: e berendezések értéke meghaladta annak az értékét, amit védeni konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom. Örök harcra rendezkedik be a társadalom, mert nem tehet mást: a fegyver egy fokkal erősebb páncélt követelt s a páncél megint egy fokkal erősebb fegyvert s ezt az ijesztő folyamatot nem lehet megállítani - maga az élet, amit mindez megmenteni és biztosítani akart, megfullad és értéktelenné silányul és elvész a körmök és karmok és szarvak és páncélok és hálók és rókalyukak és hangyabolyok és termesztornyok rákdaganatainak burjánzásában - az emberiség elpusztul, mint a teknősbéka, mely végzetes bizalmatlanságában oly szűkre építi börtönét, hogy nem jut többé levegőhöz, vagy a kullancs, mikor olyan mély rétegbe fúrja magát a «fajta» biztosítása érdekében, ahol petéje már nem talál táplálékot.

Így jár a regény két hőse, Elza és Dezső, akik az örök harcra berendezett társadalomban egy értelmes múlt utolsó mohikánjait képviselik. Emlékeznek könyvekre és érzésekre, vágyakra és hitekre, a lelkük mélyén ott kéklik még Atlantis, konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom zöldelnek Agricola ligetei. Az élet nagy ajándékát és értelmét, férfi és nő szerelmét, elhozták magukkal az anyaméhből, de nincs mód és alkalom többé, hogy valóraváltsák: a gázözönbe borult világon nincs Noé bárkája, ahol elrejtőzhetnének bevárni egy biztatóbb jövőt. Új törvényt kényszerít az Örök Harc pokla Légbarlanglakóira: besorozzák a nőket is, Elzából hadipilóta lesz, nyomorult börtönlakója egy a felhők közt keringő rókalyuknak. Nem bírja sorsát, s mikor az egyik barlangban szeme előtt ölik meg szerelmesét, nem is az ellenség, hanem az ellenségnél kegyetlenebb háborús fegyelem: kialszik benne a hazaszeretet utolsó szikrája is, átvezeti a gépet az ellenség földjére, ahol rákényszerítik, hogy őket szolgálja. S mert már mindegy úgyis, szolgálatukba áll, s ő maga vezeti a légi támadást a város ellen, ahol édesanyja él. A történetet furcsa keret fogja össze: volt egy tudós, így szól a legenda, aki a Földgolyó mintájára párszázméteres Kis Földet konstruált.

Ezen a Kis Földön minden úgy történt, gyorsabb tempóban, mint a nagyon s mikor az Örök Háború kitört, a Kis Föld története éppen ott tartott, ahol a régi békevilág abbahagyta. S az író, mintegy kiengesztelésül, sejteni engedi a hihetetlen s mégis a relativitás korában oly érthető csodát, hogy aminek tanúi voltunk, amiben élünk, ami felé közeledünk, a szörnyű jövendő, nem a valódi, nagy Földön, isten színpadán, történik, hanem ezen a kicsin, amit az emberi furfang épített magának. Megmarad hát a remény, hogy egyszer visszakerülünk Isten valódi világába, a Paradicsomba és Édenkertbe, vagyis ugyanebbe a világba, amiben most élünk - ha eljön az Üstökös, mégegyszer s megfordítja az idő kizökkent kerekét, visszavezet minket áhitat és vágy üdvösségébe, kit úgy hívunk boldogtalan áldozatai a Fejlődés Eljövendő Rendjének: elmúlt szép napok, gyermekkor és emlék. És itt a lényeges különbség, amiben Babits, az utópista, mást és többet jelent ebben a műfajban, mint a vele együtt kimagasló H. Wells, akinek nemrég megjelent utópiája szintén Európa jövőjével foglalkozik, szintén reménytelenül sötétnek látja a közelgő évszázadot és szintén keres kivezető utat.

Wells fantasztikuma öncél: Babitsé eszköz, nagyobb gondolat szolgálatában. Wellsnél zseniális elmejáték, Babitsnál félelmetes jelkép, világító betűk, melyeknek fényében, mint ama «Mene Tekel» alatt, kísérteties körvonalakban villan fel a dolgok lényege, belső tartalma, mozgásban, nemcsak azt mutatva belőle, aminek látjuk, hanem az irányt is, ahová tart, mint az einsteini fizika tanítja, az Idő negyedik kiterjedésében. Zöld fény, átható sugarak, mint a röntgen s mint azok a betűk voltak a falon: Belzacár büszke palotájában megmutatták a romokat, amikké dőlnie kell s mosolygó arcunk mögött a csontkoponyát, amivé leszünk. Ezért oly vaskos és valóságos, libabőrösen érzéki a hatás. Babits nem tréfál és nem színészkedik: nincs stílusa, mert mondanivalója van. Égetően sürgős és időszerű, mint az égő házról szóló jelentés: az égő háznak éppenúgy lakója ő, mint az olvasó, együtt szenved velünk s még jobban, mint mi, mert közelről "konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom" a tűzfészket. Lelkében vérre megy a dolog, most ébredt a lidércnyomásos álomból, meg kell fejtenünk, vele együtt, mit jelent, mit jósol, az ébrenlét birodalmában mit várhatunk ily szörnyű álom után.

Ez nem pesszimizmus és optimizmus, nem szemlélet kérdése többé: nincs mód rá kielemezni a konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom lelkéből a feltételeket, amiknek alapján sötéten vagy nem sötéten lát - egyetlen kérdés merül fel, ijesztő erővel: igaz, vagy nem igaz, amit beszél? Schöpflin Aladár legutóbb azt mondta erről a könyvről: nem egy szórakoztató olvasmány. Valóban nem az. Az inkviziciós kamra leírása se szórakoztató, annak a szájából, aki lakója volt. De végzetesen fontos annak a számára, aki még odakerülhet. Mert bár az Időből szól felénk, in specie aeternitatis, olyan nyilvánvaló és valószínű, mintha a Tér távlatából hozna hiteles jelentést. Babits, a Jelenések ihletében, éppenúgy látta ezt az ítéletnapot, kérlelhetetlen következményét az konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom, mint a távolbalátó, földrészek összefüggő rendjében, az Óceán túlsó partjait. A «tetszik» vagy «nem tetszik» esztétikumán túl úgy állok könyve előtt, mint akit kinyilatkoztatás ért, mellyel szemben egy állásfoglalás lehetséges csak: hiszek, vagy nem hiszek neki? Ha nem hiszek, nincs értelme, hogy «művészi» képességeiről, költői tehetségéről, képzeletének erejéről beszéljek új könyvével kapcsolatban, ezekre dúsabb alkalom nyílik és nyílott verseit méltatva. Mi értelme akkor már kritikának, méltatásnak, értékek feltárásának, konzerválásának? Hiszen a jóslat szerint mindez elvész, elhamvad a nagy máglyán, amit önmagának rakott az emberi civilizáció, hogy fölégesse a kultúra minden nyomát - ki olvassa el, ama Tökéletes Társadalomban, amit Babitsról gondoltam, mivé lesz a Szépség Folytonossága, a szellemtörténet, amelynek életünket túlélő, maradandó szobrára függesztett szemmel írtunk le, öntudatlanul és tudattal, minden megfontolt szót, amit magunkról és egymásról ejteni akartunk, hogy nyomot hagyjon ott, ahol mi nem leszünk?!

Ki kapja meg a levelet, amit unokánknak adtunk fel, ha a postahivatalt, a könyvtárakat gáztartállyá alakítjuk át? Ezt érzem, így érzem, s ezért e kusza szavak Babits könyvével kapcsolatban. A mi fülünkbe így jut el kiáltása: veszélyben a haza, a mi hazánk, Betűk Birodalma, veszélyben a vallás, amiben kereszteltek s annak legfőbb dogmája, túlvilágba vetett hitünk, életünknek értelmet adó forrása, a dogma, hogy szó elszáll, betű megmarad, - veszélyben a könyv, a könyv, a könyv, dobd el a tollat, amivel jegyet róttál a halhatatlan papírra, mert halhatatlan ugyan, de nem megölhetetlen, - dobd el a tollat, a vésőt, állj ki, ugorj a dobogóra, tátsd ki a szád, védd meg a papírt, ne tollal, szóval védd meg, mert egyre szűkebb a máglyák lánggyűrűje - s míg te itt görnyedsz a papír fölött, amelynek széle már-már felkunkorodik, tüzet fog, hogy kiválasztott ezrek számára méltatást írj a költőtársról, - azalatt Alarik feltámadt ükunokája az elbitorolt rádióhullámok felhői közül népmilliókat úszít Alexandria és Róma és Athén könyvtárai ellen, hogy rombolják le s tegyék egyenlővé a buta földdel! Költők, sírjatok hangosabban - tettel sírjatok fel az égre - sírjatok irgalmatlanul!

E könyv megjelenése és olvasása bizonyára ugyanazt az örömet fogja szerezni mindenkinek, mint amit mi éreztünk ketten-hárman, akiknek módunkban volt még megjelenés előtt, nyomdai levonatokban olvasni. Az első öröm az, amiről a könyv első fejezeteinek olvasása azonnal meggyőz: a végevárhatatlan hosszú betegség, amely már egy évnél is hosszabb idő óta ágyhoz szegzi, nem törte meg, még csak nem is ernyesztette Babits írói szellemét. Az olvasó, aki elolvasta a legutóbbi időben, már betegsége alatt írt verseit, a Nyugat Könyvről-Könyvre sorozatába írt cikkeit, már megállapíthatta ezt; az új könyv végérvényes tanubizonyságot tesz róla. Fantáziája ép oly szabadon, sőt szabadabban szárnyal, mint valaha, érzékenysége a régi, elméje változatlanul feszült intenzitással dolgozik, nyelvének… tovább. Fantáziája ép oly szabadon, sőt szabadabban szárnyal, mint valaha, érzékenysége a régi, elméje változatlanul feszült intenzitással dolgozik, nyelvének színe és íze, kifejezésének ereje és biztonsága, stíljének egészen egyéni fénye azt az írót mutatja, aki a betegágyban, testi szenvedések között, a csaknem mozdulatlan fekvés idegőrlő hosszú-hosszú hónapjain át is megőrízte magában mindazt, amivel veleszületett tehetség és szerzett kultúra megáldotta. A könyv első változata mintegy két évvel ezelőtt megjelent ugyan egy napilap hasábjain, de most olyan gyökeres átdolgozáson ment át, hogy a könyvhöz képest az ujságban megjelent szöveg szinte vázlatnak tekinthető. A könyv mondhatni teljesen a mai Babits műve.

Eredeti megjelenés éve: A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Diákkönyvtár Osiris. Babits nem éppen a prózai műveiről nevezetes, az pedig, hogy írt egy disztópiát is, egészen különleges. Próbáltam beleélni magam a korabeli olvasó helyébe, amikor megtudta, hogy megjelent ez a könyv. Próbáltam valami hasonlót keresni kortárs környezetben, és legjobb példának Parti Nagy egyetlen regényét, a Hősöm terét találtam. Elismert költő, aki kevés prózát ír, ami ráadásul még disztópia is. Mondjuk azt nem gondolom, hogy PNL regénye felforgatta a magyar irodalmat, általában nem lelkesednek érte, de az Elza pilóta sem vonult be a kánonba, inkább csak kuriózum maradt. Magyar disztópiának inkább a Kazohinia maradt meg abból az időből. Még Schöpflin Aladár lelkendező cikke ellenére is spoiler. A történet valamikor a A regény első mondata szerint A világ az Örök Harc korában él, az alapállapot lett a háború. A fiatalabbak nem is ismerik már a békét, és ez a különös állapot furcsa torzulásokat hozott a társadalomba. A férfiak természetesen harcolnak, ezért a hátországban a nők és a rokkantak működtetik a rendszert, velük van tele a parlament is. A tehetősebb szülők, hogy megmentsék fiukat a biztos haláltól, inkább megcsonkíttatják születésük után, ami persze illegális. Történetünk idején új rendeletet hoz a parlament, és a fogyóban lévő férfianyag miatt hadkötelessé teszik a nőket is. Így kerül képbe Elza, aki amúgy is kívánatos a seregnek, hisz tanult repülni. A regény története nem tesz hozzá túl sokat a fenti vázlathoz, Elza bevonul, és, tiszteletben tartva a spoilerérzékeny olvasóim jogait csak annyit mondhatok, hogy innen már hamar a regény végére lehet érni. Babits egyrészt meglepően ötletesen építi fel ezt az örökös harcban lévő társadalmat és bizonyos technikai természetű dolgokat, mint pl.

Háborús víziója jól érezhetően a világháborúból táplálkozik, amit megtoldott a technikai fejlődés adta lehetőségekkel, de pl. Mint a regény végén megtudjuk a frontokon is a föld alatt folyik a terjeszkedés, ami erősen emlékeztet a világháború lövészárok harcaira. Hogy miért tört ki a háború, és mi célból folyik, arra nem kapunk magyarázatot. Habár nincs szó kiemelten a propagandáról, de ez egyértelműen annak a jele, hogy az emberiséget teljesen hatalmába kerítette ez az őrület. Ennél több konkrétumot nem veszteget Babits a helyzet megmagyarázására, nem tudjuk meg, hogy ki kivel harcol, csupán egy elszólásból lehet tudni, hogy kelet és nyugat között folyik a háború. Nincs szó konkrétan politikáról, azt sem tudjuk, hogy milyen politikai erő vezeti az országot, viszont néhány, szocialista propagandának is minősíthető eszme azért felbukkan. De Babits nem is akart konkrétumokkal vesződni, eszmefuttatásaiból jól látható, hogy saját korát elítéli, és számára még mindig a A szereplők pl. A tudomány is ebek harmincadján, bamba ágyútöltelék a fiatalok nagyrésze. A könyv végére kritikájában odáig jut, hogy a nemzet fogalmát is megkérdőjelezi, ami elég erős kijelentés volt akkoriban. Ami számomra a legnagyobb negatívuma volt a regénynek, hogy alig regény. Inkább a platóni párbeszédekkel rokon, ami azt jelenti, hogy a főbb szereplők súlyos oldalakon keresztül magasröptű társalgást folytatnak, és néha konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom ugyanazt szajkózzák. Ha ez regény, akkor rossz regény, nincsen igazán cselekménye, csupán ürügy Babits nézeteinek megfogalmazására. A szereplők egysíkúak, csak szócsövei az általuk képviselt mondandónak. Különösen Kamuthyné, Elza anyja ment az idegeimre, akinek egyetlen attribútuma lánya iránti aggódása, amire kb. Kamuthy úr ezzel szemben az érzéketlen tuskó, aki pár oldal asszonyi sirám után egy rövid mondatban leoltja az asszonyt.

Sajnos eredménytelenül. Jellemző, hogy a fronton, amikor Elza végre szembe kerül az ellenséggel, akkor is inkább egy beszédet fogalmaz bármi praktikus dolog helyett. A könyvre rá van aggatva a sci-fi címke is, nem alaptalanul. Ez a föld persze sokkal gyorsabban forog és telik rajta az idő egy kis relativitáselméletjól ismert sci-fi toposz, kíváncsi lennék rá, ki használta először. A regény zárlatában aztán Babits alaposan megkeveri a kártyákat, talán maga sem tudta a végére, kinél van az ász, én viszont teljesen elbizonytalanodtam, hogy akkor mit is olvastam idáig. Ha már sci-fi és disztópia, a végén még felhívnám a figyelmet Oshii Mamoru Égenjárók című animéjára, ami sok hasonló vonást mutat a regénnyel, bár kétlem, hogy olvasta Babits művét. Úgy látszik a háborútól való félelem és a jövő féltése hasonló gondolatokat szül kortól és helytől függetlenül. Babits másodszorra lepett meg. Kis Föld kísérletet bemutató könyv-a-könyvben mellékszál alapján spoiler. A cselekmény szinte túlságosan is egyszerű, ez konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom egy filozofikus regény. A könyv első fele gyakorlatilag egy ún. Míg a nők egyetemeken művelődnek és politizálnak a parlamentben, a férfiak a harctéren hullanak, de a tökéletes társadalmat reprodukálni kell; ezt a szülési kötelezettség biztosítja. Egyedül a csecsemőcsonkítás, a gazdagok kiváltsága, nyújthat megoldást a jövőbeni besorolás elkerülésére. Ebben a szép új világban próbál elevickélni hősnőnk, az okos és nyugtalan szellemű Elza, illetve a szülői aggodalmaiba csaknem beleőrülő édesanyja. Lázadozik mindkettőjük lelke, de más-más utat keresnek a menekülésre spoiler.

A férfi karakterek ellenben szépen simulnak a mozaiktablóba, hol számítón kiszolgálva a fennálló rendet, hol tehetetlenül elviselve a rájuk mért szerepeket. Nem egyenletes a regény színvonala, vannak benne jócskán döccenők, például keservesen elnyújtott dialógusok, de a történet hangulata, Babits víziója belerágja magát az elménkbe. Igazából nem is nagyon emlékeztem már rá, miket raktam a kis mütyürre, így egészen meglepődtem, mikor egy este lefekvés előtt az ebookom "konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom," új olvasnivalót keresve rábukkantam Babits Elza pilóta című disztópiájára. Merthogy Babits írt ám konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom is! Hát én meg ezt se' tudtam konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom. Méghozzá nem is olyan rossz történet kerekedett itt ki Babits tollából. De azért a poént lelövom: jó sem. Az Örök Harc korában élünk, ahol már senki nem hisz igazán abban, hogy bármelyik fél valaha győzni fog. Ahol az egész mindenség, a teljes társadalom szépen berendezkedett itt a háborúra, mintha az az élet teljesen normális menete, velejárója lenne. A nők tudomásul veszik, hogy ők is indulnak a frontra harcolni, a legmegrázóbb és legfelkavaróbb rész annak fejtegetése, ahogyan a gazdag, tehetős családok megnyomoríttatják az újszülött gyermekeiket orvosok már akkor is voltak, akik jó pénzért megtettek bármi beavatkozásthogy ezzel is elkerüljék azok későbbi besorozását, így végső soron a biztos halált. Mert a sorozás nem, nem sorosozás vége úgyis az. Ez a gondolatsor eléggé felkavart, olyannyira, hogy aznap éjjel hajnali háromig forgolódtam eztán, szóval nem ajánlom ezt olvasásra a sötétben senkinek közvetlenül elalvás előtt.

A légóvó pincék első leírásai is nagyon megérintettek, szinte ott éreztem magam a többiekkel, a hermetikusan zárt, föld alatti lyukakban, remegve várva a gáztámadás elmúltát. Szóval egy kifejezetten erős kezdést adott itt a műnek Babits, ami aztán rettentő döcögőssé vált. Hol lehuppant a totális mélységbe, a dögunalomba, hol felhuppant az izgalmakba, az anya őrületig fajuló féltése, remegése Elza lányáért például kifejezetten megrendítő, de összeségében újra meg újra az csengett a fülemben, jól van, felfogtam, értem mire gondolsz, világos, haladjunk, mondj valami újat. Mert, hogy őszinte legyek összeségében én eléggé untam ezt a kezdeti lelkesedés után. És a Gólyakalifa után, ami egy életre megszeretette velem annak idején Babitsot, amit egy hajszál választ csak el a kedvenceléstől, de természetesen öt csillagos és így is többször olvasós, most egy kicsit pironkodva azt mondom, ez egy közepes, kicsit uncsi regény volt. Meglepetésként ért a tény, hogy Babits írt egy sci-fibe oltott disztópiás regényt. Ezúton is köszi az infót Bogas -nak! A regény az első világháború után született, az Utószó tanúsága szerint, témája már a háború alatt foglalkoztatta Babitsot. A jövőkép alapvető élménye is a háború, az Örök Harc, amikor a társadalmi berendezkedés csak és kizárólag a háború kiszolgálójaként funkciónál.

Az emberek már nem is nagyon lázadnak a sorsuk ellen, fásultan vonulnak a légbarlangokba, amikor kell, félfüllel hallgatják csak a hatalmas hangszórókból szóló veszteséglajstromot. Sőt, itt annyira a háború az alap életélmény, hogy a nők célja is a katonasághoz való tartozás, küzdenek érte, mint régen a választójogért. Kifordított világ ez, ahol a gazdagok kiváltsága a gyereknyomorítás, ahol a férfiak érzik magukat alsóbb rendűnek, mert nincs lehetőségük tanulni, ahol abból látszik, ki tartozik előkelőbb osztályba, hogy milyen helye van az óvóhelyül szolgáló légbarlangban. A szereplőket kicsit egysíkúnak éreztem, de ez az egysíkúság illett hozzájuk, illet a regényhez, mintha azt hangsúlyoznák, hogy a háború mennyire lecsupaszítja konyv: Elza pilota vagy a tokeletes tarsadalom embereket, az anyából nem marad más, mint egy szorongó-aggódó góccsomó, az apából egy fásult báb, aki már csak mímeli az érdeklődést bármivel kapcsolatban, a főszereplőből pedig a céltalan lázadás, a kitörni vágyás amikor nincs hova. Nagyon érdekes volt olvasni, néha meglepett, néha kicsit naivnak éreztem, ha ez a jó szó, a vége pedig elgondolkodtatott. Ez mi volt? Mintha bármit is meg lehetne érteni. Babits írt egy utópiát ill. Tologattam magam előtt az Elzá t évekig, nem voltam rá különösebben kíváncsi. Majdnem véletlenül alakult így, hogy most mégis muszáj volt elolvasnom kb. Mindig is a filozofikus regények voltak a gyengéim, és ebben jócskán vannak felvetett témák, amiken el lehet gondolkodni: — Miért szülünk gyermeket a világra, mikor tudjuk, hogy neki sem lesz jobb élete, mint nekünk, sőt…? Hittünk valaha abban, vagy csak hitegettük magunkat? És eljut oda, ahová az Örök Harc országa? Vagy talán már tudjuk is a választ, és inkább az a kérdés: mikor?

És a többi, és a többi, még száz hasonló kérdés, amin érdemes lenne elvitatkozni. Ha tanár lennék, biztosan elolvastatnám ezt a diákjaimmal, hogy 1. Egyébként nemcsak az alaptéma lepett meg, de az apró részletek is. Tudom ugyan, hogy Babits nagyon jól ismerte a modern tudományokat, de mégis ledöbbentem, amikor spoiler … nem beszélve Elza sorsának alakulásáról, amelynek köze sem volt a Na és a másik bravúros fogás, hogy hangyatársadalmat alkottak a mikroszkopikus emberek, akik úgy vélik ez a tökéletes társadalom — és a tudós hangyaméretűnek látja őket, akik tényleg úgy gondolhatják, hogy egy tökéletes társadalomban élnek, ahol nem számít a szubjektivitás, az identitás, csak a köz és minden, ami a harcot, a legfőbb vallásukat szolgálja. Maradtál volna olyan bátor, Mihály, mint amilyen az egész regény közben voltál…! Ha leírtad, hogy az ember teremtette maga számára azt a borzalmat, amiben él, akkor ne magyarázkodj, vállald fel.